Miért németül?

Hogy miért hasznos a nyelvtanulást minél hamarabb elkezdeni, arról már kifejtettem a véleményemet itt
Most röviden kifejtem arról is, hogy miért érdemes a némettel kezdeni.

Ha azt szeretnénk, hogy a gyermekünk beszéljen egy olyan nyelvet, aminek ismerete ma már a munkavállalásnál szinte elengedhetetlen, amivel a világ legnagyobb részén meg tudja értetni magát, aminek segítségével könnyebben boldogul az interneten, a tudományok területén, akkor írassuk be angolra.

Ha viszont azt szeretnénk, hogy az angol mellett (amit tulajdonképpen már majdnem, hogy muszáj beszélni) beszéljen még egy idegen nyelvet, hogy még több lehetősége legyen az életben, hogy még több ismerete legyen a világról, akkor gondoljuk át, hogy melyik lenne neki a legideálisabb második idegen nyelv. Erre csak azt tudom mondani, hogy kinek mi. És erre a kérdésre nem csak egy jó válasz lehet.

Az egyik lehetséges jó választás a német. Az Európai Unióban a legtöbbek által beszélt anyanyelv a német. Magyarország fontos kereskedelmi partnere Németország, ebből kifolyólag a munkaerő piacon előnyt jelent a német nyelv ismerete. Ha szándékunkban áll külföldre menni tanulni, dolgozni, jó eséllyel tehetjük mindezt Ausztriában, Németországban, ahol szintén nem hátrány németül beszélni. J

Na és ha úgy döntöttünk, hogy gyermekünket angolul és németül szeretnénk taníttatni, akkor felmerül a következő kérdés: Melyikkel kezdjük? Első gyermekünknél tapasztalatlanul és tanácstalanul állunk a kérdés előtt. Annyi mindent hallani, olvasni pro és kontra, ki tudja, hogy kinek van igaza. Miből tudunk kiindulni? Körbe nézünk, hogy a lakóhelyünk közelében egyáltalán milyen lehetőségek vannak. Többnyire angol. Az oviból is legtöbben angolra járnak, a szomszéd kislány is angolra jár, akkor biztos jó lehet, ennyi ember nem tévedhet. Mi magunk is angolul beszélünk, így könnyebben tudunk a gyereknek segíteni, ha azt tanulja. Legyen akkor az angol. Németül meg majd megtanul később az iskolában.
Ha szerencsésen választunk oktatót/tanfolyamot/óvodát stb., a gyerek szeretni fogja, lelkes lesz, észrevétlenül magába szívja a nyelvet, egy-két év után önállóan rövid mondatokat képez, még pár év és hétköznapi szituációkban szépen kifejezi magát. Aztán általános iskolában eljön az ideje, hogy még egy idegen nyelvet tanuljon, következik a német. A névelő kérdés akadályát még könnyen veszi a gyerek, hiszen idegen nyelven beszélni jó, aranyos a tanító néni, ez sem lehet rosszabb, mint az angol. A főnévragozás, igeragozás már nem olyan vicces, de legyűri. A tőhangváltós igéknél már kezd gondolkodni a gyerek, hogy biztosan kell-e ez neki, majd valahol a melléknévragozás környékén jut el arra a pontra, hogy feladja a harcot. Kinek hiányzik ez? Angolul minden pikk-pakk ment, angolul úgyis megérti bárki, hogy mit akar. A németek is beszélnek angolul, nem? Akkor meg minek kínlódjon ennyit? Mi majd próbáljuk meggyőzni a gyerekünket, hogy jó ez neki, kell ez neki… Lehet, hogy sikerül, ne adjuk fel!

Majd miután mindezt megtapasztaltuk az első szülött gyermekünknél, a másodiknál próbáljuk meg fordítva! Kezdjük a némettel! Minél korábban! Ha szerencsésen választunk oktatót/tanfolyamot/óvodát stb., pici gyermekünk észrevétlenül ráhangolódik a néha kicsit szőrszálhasogatónak tűnő nyelvtani struktúrára, megszereti a nyelvet, néhány év múlva egyre kevesebb hibával boldogan használja, majd amikor az iskolában találkozik az angollal, ott is könnyű szerrel veszi az akadályokat. Hiszen ennél sokkal rosszabbhoz szokott. J Így a végeredmény: két idegen nyelv használata.

Hát ennyi erről a véleményem. Ez nyilván kicsit sarkítva, de a lényeg benne van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése